Prológus

Sosem hittem volna,hogy én más vagyok,mint a többi lány.Egészen addig ameddig be nem töltöttem a 18-at.Utána minden megváltozott körülöttem.Belépett az életembe egy ember,akitől félnem kéne,de mégsem félek tőle.Minden mástól félek,de a legveszélyesebb embertől nem.Fura.Ezt az embert,azt hiszem igazán szeretem,nem tudom hogy ő is így érez-e,hisz ő egy sötét lélek,nem lehet tudni hogy vannak-e érzései.Ha elveszíteném,nem tudom mi lenne velem.Nekünk nem szabadna együtt lennünk,de mi mégis egymás mellett állunk és segítjük egymást.Ég és Föld,azt hiszem így mondják.
Ötéves koromban,a szüleim meghaltak egy autóbalesetben,azóta a nagyszüleim neveltek.Nagyon szeretem őket,és félek őket elveszíteni,mert ha ők már nem lesznek,akkor én fél ember leszek.A másik a felem az a személy,akit az előbb említettem.Nincsenek barátaim,se más rokonaim.A suliba mindig kiközösítettek,az osztályban leghátul ültem,padtárs nélkül.Szünetekben is egyedül ücsörögtem az udvar egyik eldugott sarkában.Mindig fura gyereknek csúfoltak,és ez nagyon bántott,sokszor sírtam is miatta.A tanáraim is különcködtek velem.A legtöbbször mindig én feleltem.A nagyszüleim persze minden rossztól megpróbáltak megóvni,kisebb-nagyobb sikerrel.
Mindig is hittem a misztikus lényekben,mert édesanyám kiskoromban elalvás előtt mindig róluk mesélt.Aztán meg csak az angyalokról.A baleset estéjén épp elmentek volna vacsorázni,de azelőtt mesélt nekem egyet.
A fény és a sötét angyalokról mesélt,én ámulva hallgattam,nagyon érdekeltek az ilyenek és szerettem ha mesélt róluk.Annyira szerettem az angyalokról a meséket,hogy mindig arról akartam hogy meséljen nekem.
Aztán a baleset után,már a nagyit kértem hogy meséljen nekem róluk,de ő azt mondta,hogy már nagy vagyok az angyalokhoz és hogy ők nem léteznek,csak az álmaimban.És azóta nem mesélt nekem senki róluk...